-
Beszámoló a Vácrátóti Zöld Kör 4. alkalomjáról
A művelődési házban ismét különleges programban vehettünk részt, a VKE szervezésében. A résztvevők maguk is széles skáláját reprezentálták a vácrátótiaknak, hiszen volt köztünk idős és fiatal, nő és férfi, gyerekkorától kezdve itt élő és nemrég a faluba költözött is. Éppen ettől volt izgalmas és rendhagyó az eszmecsere. A rendezvény első felében Varga Zoltán közgazdász-urbanista vezette a beszélgetést. Megosztottuk egymással a Vácrátóttal kapcsolatos legmeghatározóbb személyes emlékeinket, élményeinket. Mindenki elmondhatta, hogy mit tart értékesnek és fontosnak az itteni életből, és milyen fejlődési irányokat látna szívesen a következő 10-20 évben. Milyen témák kerültek elő? Természet és erdő közelsége, Botanikus Kert; környezetvédelem és önellátó gazdálkodás; csend és nyugalom; a vidéki élet minőségének megőrzése: ismerjük…
-
Beszámoló a Vácrátóti Zöld Kör 3. alkalomjáról
A Zöld Kör harmadik alkalma a vácrátóti művelődési házban a fenntarthatóság témáját járta körbe, egy interaktív szimuláció formájában, a COLLAB Mentoring csapatának segítségével. A jó hangulatú workshopon sokat tanulhattunk – nem csak a fenntarthatóságról, de az emberi természetről és saját magunkról is. Miről is van szó pontosan? Az ENSZ még 2015-ben fogadott el egy globális cselekvési tervet, amely a bolygó összes lakója számára a béke és jólét elérését tűzte ki célul. A környezet védelme mellett a gazdasági és társadalmi folyamatok, intézmények kívánalmai is szerepelnek a tervben, olyan ambiciózus vállalásokkal 2030-ig, mint az éhezés és szegénység felszámolása, vagy a világbéke. Sajnos tisztán látszik, hogy a világ ma még nagyon távol van…
-
Szülői Jogok és Kötelezettségek az Oktatásban – Interaktív Előadás és Beszélgetés
Hiánypótló kezdeményezés indul Vácrátóton! Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat gyermekeinknek, de sokszor nem egyértelmű, hogy milyen jogaink és kötelezettségeink vannak az oktatásban. Mit tehetünk, ha egy iskolai döntéssel nem értünk egyet? Hogyan védhetjük meg gyermekünket egy intézményen belüli problémás helyzetben? Mikor és hogyan írhatunk panaszt vagy fellebbezést? Ezekre a kérdésekre ad választ dr. Kegye Adél jogász, a Rosa Parks Alapítvány vezetője egy interaktív előadás és beszélgetés keretében. Olyan fontos témák kerülnek szóba, mint: Beiratkozás és átiratkozás Milyen jogaink vannak az iskolai döntéshozatalban? Mely esetekben lehet vitatni az osztályozást? Az óvodai és iskolai kötelező oltások és orvosi vizsgálatok megtagadhatóak? Jogsérelem esetén mit tehetünk? Mikor és hogyan írjunk panaszt, fellebbezést gyermekünk ügyében?…
-
Ügyfélkapu+ Információs Rendezvény
Egyesületünk ismét egy hasznos és gyakorlati segítséget nyújtó programmal készült a helyi lakosok számára! Az Ügyfélkapu+ információs esemény célja az volt, hogy megkönnyítsük a digitális ügyintézéshez való hozzáférést és segítsünk azoknak, akiknek szükségük van támogatásra a regisztráció vagy a használat során. A rendezvényen több tucat vácrátóti lakos kapott személyre szabott segítséget a helyszínen, így sokan már most magabiztosan tudják használni az Ügyfélkapu+ szolgáltatásait. Fontosnak tartjuk, hogy a modern, online ügyintézés mindenki számára elérhető és egyszerű legyen, hiszen ezzel időt és energiát spórolhatunk meg a mindennapokban. 💬 Továbbra is segítünk!Örülünk, hogy ilyen sokatoknak tudtunk segíteni! Ha a belépéssel vagy a használattal kapcsolatban később gondotok akadna, bátran keressetek minket privát üzenetben vagy…