• Beszámoló a Vácrátóti Zöld Kör 4. alkalomjáról

    A művelődési házban ismét különleges programban vehettünk részt, a VKE szervezésében. A résztvevők maguk is széles skáláját reprezentálták a vácrátótiaknak, hiszen volt köztünk idős és fiatal, nő és férfi, gyerekkorától kezdve itt élő és nemrég a faluba költözött is. Éppen ettől volt izgalmas és rendhagyó az eszmecsere. A rendezvény első felében Varga Zoltán közgazdász-urbanista vezette a beszélgetést. Megosztottuk egymással a Vácrátóttal kapcsolatos legmeghatározóbb személyes emlékeinket, élményeinket. Mindenki elmondhatta, hogy mit tart értékesnek és fontosnak az itteni életből, és milyen fejlődési irányokat látna szívesen a következő 10-20 évben.  Milyen témák kerültek elő? Természet és erdő közelsége, Botanikus Kert; környezetvédelem és önellátó gazdálkodás; csend és nyugalom; a vidéki élet minőségének megőrzése: ismerjük…

  • Év Kertje – Vácrátót 2025: lezajlott az első helyi kertverseny

    2025-ben első alkalommal hirdettük meg Vácrátóton az Év Kertje pályázatot, amelynek célja a település értékes, gondosan ápolt és szeretettel gondozott kertjeinek bemutatása volt. A felhívásra összesen 14 kert nevezett, amelyek között dísz- és haszonkertek egyaránt szerepeltek. A zsűri A zsűri tagjai – Fráter Erzsébet (Nemzeti Botanikus Kert intézményvezető), Lunk Gergely (Nemzeti Botanikus Kert főkerész), Balog Ágnes (táj- és kertépítész mérnök), Szlovák Ferenc (önkormányzati képviselő), valamint  Fülöp Kinga (megbízott települési főmérnök) – augusztus végén személyesen látogatták végig a pályázókat. Ezúton is hálásan köszönjük nekik az idejüket, lelkesedésüket és segítségüket! A bejárások során nemcsak a kertek szépsége, hanem a mögöttük rejlő gondoskodás, szeretet és elhivatottság is megmutatkozott. A zsűri számára nagy kihívást jelentett a…

  • Beszámoló a Vácrátóti Zöld Kör 3. alkalomjáról

    A Zöld Kör harmadik alkalma a vácrátóti művelődési házban a fenntarthatóság témáját járta körbe, egy interaktív szimuláció formájában, a COLLAB Mentoring csapatának segítségével. A jó hangulatú workshopon sokat tanulhattunk – nem csak a fenntarthatóságról, de az emberi természetről és saját magunkról is. Miről is van szó pontosan? Az ENSZ még 2015-ben fogadott el egy globális cselekvési tervet, amely a bolygó összes lakója számára a béke és jólét elérését tűzte ki célul. A környezet védelme mellett a gazdasági és társadalmi folyamatok, intézmények kívánalmai is szerepelnek a tervben, olyan ambiciózus vállalásokkal 2030-ig, mint az éhezés és szegénység felszámolása, vagy a világbéke. Sajnos tisztán látszik, hogy a világ ma még nagyon távol van…

  • Terjesztjük az információs szórólapunkat Vácrátóton

    Néhányan már biztosan megtaláltátok az Egyesület információs szórólapját a postaládátokban. Az elmúlt héten kezdtük el terjeszteni, hogy olyan vácrátóti lakosokhoz is eljuthassunk, akikhez eddig az online felületeinken keresztül nem sikerült. Tudjuk, hogy sokan nem szeretik a szórólapokat, és nem szeretnénk ebből rendszert csinálni, de fontosnak tartottuk, hogy mindenkit megszólítsunk, aki nyitott a közösségépítésre és a helyi kezdeményezésekre. Bár igyekeztünk minimalizálni a szórólapok mennyiségét, az erre felhasznált papír ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében, tavasszal 1 millió forint értékű faültetéssel készülünk Vácrátóton! 🌳🌿 Ezt az egyik Tagunk nagylelkű felajánlásának köszönhetően valósítjuk meg, és bízunk benne, hogy ezzel nemcsak a természetnek adunk vissza valamit, hanem a településünk is szebb és zöldebb lesz. 💚 Köszönjük…

  • Hulladékfeldolgozó üzem Őrbottyánban – mit jelent ez Vácrátót számára?

    Szeptember 13-án önkormányzati közmeghallgatáson vettünk részt Őrbottyánban. Célunk az volt, hogy első kézből szerezzünk információkat az egykori őrbottyáni téglagyár helyén létesülő hulladékfeldolgozó üzemről, és arról, hogy annak működése milyen hatással lehet a vácrátóti lakosokra. ❗ Az üzem képviselői nem jelentek meg a közmeghallgatásonSajnálatos módon a leendő hulladékfeldolgozó üzem részéről senki sem vett részt az eseményen, így a téma nem került hivatalosan napirendre. Ez azonban nem tántorított el minket attól, hogy további tájékoztatást kérjünk az illetékesektől. 🗣 Megbeszélések az érintettekkelA közmeghallgatás után találkoztunk Őrbottyán polgármesterével, Szabó István úrral, akinek bemutattuk Egyesületünk munkáját és érdeklődésünket az üzem ügyében. Az engedélyeztetési folyamat és az esetleges környezeti hatások kapcsán Ladjánszky Attilával, az Őrbottyán a…