Zöld kör – Talajaink vízszolgáltató képessége 💦

A Zöld Kör rendezvényeinkre a környezettudatosság és szemléletformálás jegyében választunk témákat. Ezúttal Váradi Csaba erdész tartott egy izgalmas, kísérletekkel megfűszerezett előadást a talajról.

Már a 19. században megfigyelték, hogy a növények fejlődését az az összetevő gátolja leginkább, ami csak szűkösen áll rendelkezésre (Liebig-féle minimum-elv). 

Manapság ez a szűkös erőforrás egyre inkább a víz. Az éghajlatváltozás hatásait nem csak szubjektíven érzékeljük (kánikula, aszály, szélsőséges időjárási jelenségek), hanem tudományos módszerekkel is mérhető (csapadékmennyiség, középhőmérséklet) és a gazdasági hatása is egyre súlyosabb, elsősorban a mezőgazdaságban.

Amikor vízmegtartásról beszélünk, gyakran a folyók szabályozása, víztározók vagy csatornák építése ugrik be elsőre. Pedig a legfontosabb természetes víztározó közeg maga a talaj. Megtudtuk, hogy a talaj a térfogatának 45-55%-át is képes befogadni, eltárolni vízből.

A vízmegtartás azért is fontos, mert az egyre kevesebb lehulló csapadéknak csak egy része esik le a vegetációs időszakban, amikor a növények fejlődésében közvetlenül hasznosulni tud. A maradék időben lehulló csapadéknak nem engedhetjük meg, hogy kárba vesszen.

Megtudtuk azt is, hogy Vácrátót környezetében legjellemzőbb a homokos, meszes talaj. Ezt Csaba egy kísérlettel is szemléltette.

Szó esett a mezőgazdaság hatásairól is. Az intenzív talajművelés során a földet mélyen megforgatjuk és széttördeljük, ezzel és a vegyszerezéssel, műtrágyázással a szerves talajéletet kipusztítjuk. A talaj pedig strukturálisan élettelen porrá alakul, ami már nem alkalmas a víz befogadására, tárolására. A fölösleges csapadékvíz elfolyik és nem tud hasznosulni.

A vízmegtartó és vízszűrő hatást azzal is bemutatta Csaba, hogy különböző talajokon rézgáliccal színezett vizet folyattunk át.

A tanulság, amit sok tudós és gazda is kezd felismerni, hogy az évtizedek óta használt földművelési módszerek súlyosan kizsákmányolják a talajt, és a vízbőség elmúltával már nem fenntarthatóak. Olyan újfajta művelési módokra kell átállni, amelyek nem roncsolják a talajt (lásd: no-till technológia), és ezzel segítik elő a vízmegtartást. Ennek pedig lehetőség szerint minél hamarabb meg kell valósulni, mert az átállásra, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra, már biztosan nincsenek évtizedeink, de lehet, hogy éveink sem.

Sánta Tibor, VKE tag